Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Valery

2011.07.28

 

marina-es-az-agyaghadsereg-002.jpg

Valéry kutakodva nézte az arcát a tükörben, nem e lát rajta, egy újabb ráncot, egy pigment foltot, vagy bármi mást, ami szépségét csorbítaná. De nem látott semmit, a vonásai majdnem ugyanolyanok voltak, mint tíz évvel ezelőtt, talán csak a szemhéja ereszkedett meg egy kissé, szinte észrevétlenül.
Alig múlt negyven, de az a pár hónap, ami a születésnapja óta telt el, szürke lepelként ült a tudatán.
A party remekül sikerült, egy tengerparti étteremben rendezték, nem messze Saint Tropeztől.
A vendégek kitűnően érezték magukat, önfeledten mulattak, csak Valéry ült az asztalnál összetörten, és számolta a perceket, hogy mikor lesz már vége ennek a szörnyű ünnepnek, ahol fáklyás menetet rendeznek az öregedésének.
Éjfélkor már nem bírta tovább, rosszullétre hivatkozva, haza ment, gyertyákat gyújtott, feltette a kedvenc zenéjét, és beült a kádba.
Testét jóleső melegség járta át, a görcs melyet a szíve és a torka körül érzett valamelyest enyhült, de teljesen nem szűnt meg.
Egyedül élt már jó ideje, pontosan öt éve, mikor is a férje elhagyta egy feszes fenekű huszonöt éves lány miatt. Voltak ugyan hébe-hóba futó kapcsolatai, de azok cseppet sem hatották meg, csak a biológiai szükségleteit fedezték, hól jól, hol rosszabbul.
Kéjesen nyújtózott el a forró vízben, és tekintete lassan a mellére siklott.
- Meg kéne operáltatnom- gondolta sokadszorra.
De sehogy sem tudta rászánni magát. Nem a műtéttől félt, hanem ez idegen anyagtól, amit közvetlenül a mellizma alá ültetnének.
Százszor is átrágta magát ezen a kérdésen, de düllőre sehogy sem jutott. Több nevet és telefonszámot is beszerzett már, kész gyűjteménye volt már plasztikai sebészek névjegykártyáiból.
- A pokolba ezzel az egésszel- gondolta mérgesen- miért kell nekem megerőszakolnom önmagamat, csak is azért mert kissé megereszkedett mellekkel már nem nyújtok olyan tökéletes látványt.
- És mi volt régen, a plasztikai műtétek dicső kora előtt, akkor mit csináltak a nők, talán szeretkezés közben le sem vették a melltartójukat? Kétlem- gondolta.
Egyszerűen más volt a szépségideál, a magazinok címlapjain nem feszítettek, gumilabda mellű modellek, akik dicső mosollyal viselik manduláig felpockolt kebleiket.
A férfiak ízlése pedig teljesen elfajult, a természetes szépség, ami belülről árad már nem kell nekik, inkább beérik üres fejű plasztik nőkkel, akik ráadásául csak is saját testükben lelnek gyönyörre.
Valéry újra elgondolkodott, felidézte a legutóbbi szeretkezését, egy nála öt évvel, fiatalabb férfival.
A dolog jól kezdődött. Vacsora, séta a tengerparton mezítláb a meleg homokban, érzéki csókok, forró ölelések.
A folytatás azonban kevésbé volt kellemes.
Minden jól ment, addig a pillanatig, amíg a férfi le nem vette róla a melltartóját. Aztán jött a sajnálkozó pillantás és a teljes érdektelenség, a mozdultok erőltetetté váltak, majdnem kényszeredetté. Szörnyű volt, és megalázó is egyben. Olyan volt, mintha valaki a nőiességét szippantotta volna ki belőle, mintha elvette volna tőle a legnagyobb kincsét, hogy aztán magára hagyja a kihűlt ágyban, a lefagyott gondolataival.
Reggelig feküdt így, könnyben ázó szemmel, és letiport lélekkel, a történtek pengeként vájkáltak a tudatában.
- Hát ez lennék én, egy szánalmas öregedő test, semmi más?  A lelkem érdekel egyáltalán valakit, vagy az is mehet a süllyesztőbe a többi tagommal együtt?
 
A szobából egy dallam hallatszott, szívbemarkoló oktávok lengtek a fürdőszoba párafelhői közt, mesebeli hangulatot varázsolva a csempék közé.
- Szóval ez az egy mód maradt arra, hogy újra labdába rúghassak, hogy újra érjek valamit.
A műtét. A plasztikai beavatkozás, ami gyógyírt nyújt majd mindenre.
Röhejes- nevetett fel hangosan- egy szilikon zacskónak köszönhetem, majd a lelki békémet, a visszaszerzett nőiességemet, az önbizalmam helyreálltát.
Kiszállt a kádból, megtörülközött, magára vett egy meleg köntöst, a hálószobába ment, és elővette a névjegykártya gyűjteményét.
Szépen, sorban kipakolta őket az ágyra, becsukta a szemét és húzott egyet.
- Dr. Paul Giscard plasztikai sebész, Párizs, Rue Pierre Charon- olvasta a névjegykártyán-, hmm.. szóval őt rendelte nekem a sors.
Másnap zűrös napja volt, az irodában rengeteg teendője akadt, a főnöke pedig szétcincálta az idegeit. Percenként ugráltatta, volt olyan irat, amit háromszor is bekéretett.
Valery hősiesen állta a sarat, és alig várta, hogy végre ebédszünet legyen, hogy felhívhassa végre az orvosi praxist.
Egy óra volt, mikor az utolsó email is átküldte, csillagokat látott már a monitortól, hiába vett fel szemüveget, nem segített sokat, legfeljebb a könnyezést kerülte el.
A főnöke már menni készült, de azért még adott egy tucat feladatot, nehogy unalmasan teljen a nehezen kibekkelt ebédszünet.
Gyorsan leszaladt a kantinba, megvette a szokásos salátáját és egy pohár narancslevet, aztán visszasietett az irodába, előkereste a névjegykártyát, és tárcsázott.
Legalább hatot csöngött a telefon, mire az asszisztens nő végre felvette. Valéry egyeztetett vele egy konzultációs időpontot, majd helyére tette a kagylót.
- Jövő hét kedd- ismételte meg hangosan-pont jó lesz, addig legalább lelkileg is fel tudok rá készülni.
Marseilleből, repülővel alig egy óra Párizs, ha a reggeli géppel megyek, tízre már ott is vagyok, és még egy kis vásárlásra is marad időm.
Imádta Párizst, de ki ne imádta volna, a kultúra, a nagyvilági élet és a divat metropolisát, a dicsfény mentorát.
A repülőút rémes volt, valami ciklonba keveredtek. Valéry egyébként is küzdött a légi betegséggel, de ez az örvény túltett mindenen, szörnyű hányinger gyötörte, a feje pedig észveszejtően szaggatott, az agya majd kiszakadt a helyéről.
A gép végül simán landolt, és hirtelen minden tünet elmúlt, mintha átmosták volna a fejét, valami tisztító folyadékkal, patyolat tisztává téve az elméjét.
A repülőtéren taxiba szállt, és egyenesen a belvárosba vitette magát, a Viktor Hugo sugárútra.
Körbesétálta az Etoile teret, és végül a Camp Elyséesen lyukadt ki. Lassan ment, nem sietett, még legalább két órája volt a megbeszélt időpontig. Szórakozottan nézegette az üzletek kirakatait, de közben egyfolytában a találkozón töprengett. Próbálta elképzelni a rendelőt, benne az orvost, és a rozsdamentes asztalra helyezett szilikon párnákat.
Kirázta a hideg.
A rendelő nagyon modern volt, minden kényelemmel felszerelve. Valéry összeszorult gyomorral huppant bele a fehér bőrfotelba, várta az elkerülhetetlent, és valahol messze a színfalak mögött ott lebegett a páni félelem.
Aztán lassan kinyílt az ajtó, és Valery egy, magas, rendkívül ápolt, ősz hajú, meleg barna szemű, finom úriembert pillantott meg.
Halkan szólt hozzá, szinte bizalmasan.
- Madame, befáradna, kérem?
Nagyon lassan beszélt és nyugodtan, a hangja még egy dúvadat is megnyugtatott volna.
-  Kérem, foglaljon helyet. Miben lehetek a segítségére?- kérdezte egyenes tekintettel.
- A mellemről lenne szó- sütötte le a szemét Valéry.
- Mellkorrekciót szeretne?
- Igen, azt hiszem. Igen.
- Megkérdezhetem, hogy miért szeretné?
- Mert zavar, hogy egy kicsit megereszkedtek.
- Önt zavarja, vagy a partnerét?- hangzott a pengeéles kérdés.
Valéry nem válaszolt egyből, elmélázva nézett a semmibe.
- Szóval a partnerét- segítette ki az orvos.
- Igen, azt hiszem.
- Akkor nem javaslom a műtétet- hangzott a határozott kijelentés.
- Hogy érti ezt?
- Látom magán, hogy nem igazán akarja a műtétet, úgy sétált be ide, mintha vesztőhelyre menne.
- Ennyire látszik?
- Ennyire- nézett a  szemébe az orvos hosszasan.
- Sajnálom- dünnyögte Valéry.
- Azért megvizsgálom, ha megengedi, ha már ennyit utazott. Ha jól látom ön Marseillesből jött- nézett rá a kartonra.
- Igen.
- Kérem, fáradjon be a fülkébe, és vegye le a blúzát- mondta kedvesen.
Valery bement az öltözőfülkébe, levette a blúzát, aztán a melltartóját és kilépett a nappali fényárban úszó vizsgálóba.
- Kérem, jöjjön közelebb- mondta a doktor, és szekértő szemekkel, nézte a nő meztelen felsőtestét.
- Remek arányok, akár Pallas Athene szobra, a melle egy kissé megereszkedett ugyan, de semmiképp nem mondanám csúnyának, sőt egyenesen esztétikus. Önnek kedves Valéry, nincs szüksége mellkorrekcióra, a természet jól végzi a dolgát, és most nyugodtan felöltözhet.
Valery visszament a fülkébe, kintről hallotta az orvos bársonyos baritonját.
- Esetleg végezhetne mellizom gyakorlatokat, napi rendszerességgel.
- Ennek ellenére, szeretném alá vetni magamat a műtétnek- jelentette ki Valery határozottan, mikor újra kilépett a fülke rejtekéből.
- És milyen megfontolásból?
-  A szerelmi életem miatt- mondta szégyenlősen a nő.
- Szóval egy férfi miatt szánná rá magát a műtétre?
- Nem élek tartós kapcsolatban.
- Értem- dörzsölte meg az állát az orvos.
- Sajnos a mai szépségideál, elrugaszkodott a természetességtől, ha valakinek nem a mandulájában vannak a mellei, az már csúnyának számít.
- Akkor ön valószínűleg, nem megfelelő partnereket választott.
- Ötből, öten. Nem gondolja, doktor úr, hogy túl rossz arány.
- Inkább megdöbbentő, és elkeserítő.
- A belső vonzerő ma már nem érték, a külsőségek megmérgezik a kapcsolatokat, és a párválasztás örömét. Istenem milyen felszínes is mindez- sóhajtott a nő- Mondja doktor úr, ilyen nézetekkel, hogy lett önből plasztikai sebész? Az ember azt hinné, hogy a plasztikai sebészek, minden testet át akarnak formálni, és kizárólag a tökéletességre törekszenek.
- Ez nem így van, legalább is az én esetemben nem. Baleseti sebészként kezdtem, szörnyű traumákat láttam el, szétszaggatott testeket öltöttem össze, leszakadt végtagokat illesztettem a helyükre. Szép feladat volt, de akkor pokolnak tűnt, és a pokol nap, mint nap megismétlődött.
Végül inni kezdtem, az idegeim felmondták a szolgálatot, és egy út maradt számomra , ott kellett hagynom a traumás osztályt, és másik szakterületet kellett választanom.
 Így lettem plasztikai sebész.
Megszerettem ezt a szakmát, boldoggá tesz, hogy segíthetek a nőknek a lelki békéjük megtalálásában.
- Akkor, segítsen nekem is, kérem- mondta Valery kétségbeesetten.
- Rendben van - sóhajtott az orvos- megoperálom magát - ha ennyire ragaszkodik hozzá.
- Köszönöm.
- El kell döntenie, hogy mit szeretne, nagyobbítást, vagy csak szimpla korrekciót? Amennyiben a nagyobbítást választaná, úgy nagyobb méretű implantátumot kell beültetnem. Ez azt jelenti, hogy a következő műtétnél, ami körülbelül tizenöt év múlva lesz esedékes, már csak az első műtét során beültetett méretnél nagyobbat tudok behelyezni, vagy kénytelen leszek eltávolítani a megnyúlt bőrt, ez a típusú beavatkozás azonban több metszést igényel, és ebből az következik, hogy több heggel is jár.
- Ezek szerint, harminc év múlva, vagy már három számmal nagyobb melleim lesznek, vagy tele leszek hegekkel?
- Pontosan.
- Vagyis hetven éves koromban akkora dudáim lesznek, mint Marilyn Monronak voltak fénykorában?
Az orvos mosolygott, és széttárta karjait.
- Jelenleg ez a helyzet.
- Akkor természetesen a korrekciót választom, így csökkenthetem egy idős kori sexszimbólum kialakulásának veszélyét.
- Én is ezt akartam javasolni. Erre az implantátumra gondoltam- vette a kezébe a szilikon párnát a doktor.
- Megfoghatom?
- Természetesen. Ismerkedjen csak vele, nyomkodja meg, tapogassa, hisz nem sokára a teste részévé válik.
- Nem lesz szokatlan, vagy idegen érzés, mikor már bennem lesz?
- De igen, az lesz. Hozzá kell majd szoknia.
- Milyen kockázattal járhat a műtét?
- Minden műtét kockázattal jár, lehetnek bevérzések, trombózis, fertőzés, vagy az altatásból származó veszélyek, mint például a szívinfarktus, tüdőembólia, hörgőgyulladás.
- Ez elég ijesztően hangzik.
- Ezek a szövődmények, csak nagyon ritkán fordulnak elő, az esélyük nem több mint 1-2%.
- Értem- mondta Valery megszeppenve- Fogok érezni fájdalmat a műtét után?
- Igen, méghozzá nem is kicsit, mivel a szilikon párnát közvetlenül az izom alá helyezem majd be.
- Meddig tart majd?
- Egy-két hétig, csökkenő tendenciával.
- Olyan sokáig.
Az orvos bólogatott.
- Még ezek után is szeretné a műtétet?
- Igen- mondta ki a nő bátortalanul.
- Akkor nincs más hátra, mint hogy megbeszéljük az időpontot. Két hét múlva kedden, megfelel önnek?
- Azt hiszem igen, de meg kell még beszélnem a főnökömmel, megfelel önnek, ha holnap visszatelefonálok?
- Természetesen, addig rezerválom önnek az időpontot.
- Köszönöm.
-  Nincs oka aggodalomra, higgye el jó kezekben van- fogta meg Valery karját a doktor.
- Én is úgy érzem- nézett rá a nő bizalommal.
Másnap korán kelt, elhatározta, hogy nagyobb súlyt fektet az egészségére, és a napjait futással kezdi majd.
Felöltözött, ivott egy pohár ásványvizet, leszaladt a lépcsőn, és kilépett a csípős levegőre.
Az elé táruló látvány teljesen lenyűgözte, a hajnal vörös szalagot feszített az éppen akkor világosodó ég aljára.
Nagyot nyújtózott, tele szívta a tüdejét levegővel, és futni kezdett. A park nem volt messze, pár perc múlva már, a hatalmas tölgyek alatt szaladt. Szélcsend volt, egy falevél sem rezzent.
 Valery nesztelenül suhant a bokrok ölelésben.
Gondolatai a műtét körül forogtak, nem félt már tőle, egy cseppet sem félt, sőt várta, de nem azért, hogy minél előbb túlessen rajta. Még csak azért sem, hogy megszülessen a gyönyörű mestermunka, és eszményi mellek domborodjanak ki a mellkasából, hanem azért, hogy újra lássa az orvost, hogy hallja, nyugodt hangját, érezze kezének hűvös érintését.
Teljesen lázba jött a gondolattól és gyorsított a tempón, olyan könnyűnek érezte magát, szinte légiesnek, akár egy tollpihe.
A szíve hevesen verni kezdett, ritmusos ütemmel bombázva a mellkasát. Fogalma sem volt róla mi történik vele, olyan csodálatos volt minden. A színek, a hangok, a fények, mintha ezerszeresére erősödtek volna az észlelések. Érezte a nedves föld szagát.
Lábai, egyenletesen dobbantak a puha talajon, ellenritmust verve, szívhangjának.
Legalább egy órát futott, a ruhájából csavarni lehetett az izzadságot.
Aztán hazament, beállt a zuhany alá, magára engedte a legforróbb vizet, amit csak elbírt viselni, és próbálta kilazítani az izmait, nem sok sikerrel.
Fél kilenckor már a munkahelyén volt, frissen vasalt blúzban zongorázott a számítógép klaviatúráján.
A főnöke később jött, és azonnal bekérette az aznapi teendők listáját. Valery, csak az ebédszünetben tudott vele beszélni.
Miután egyezetett vele, gyorsan felhívta Dr. Giscard rendelőjét és az asszisztensnővel lefixálta az időpontot.
Pontosan két hét volt a műtétig, de Valerynek, egy évezrednek tűnt. Próbálta programokkal telezsúfolni a napirendjét, futás, munka, szépségfarm. Találkozók, vacsorák barátokkal és barátnőkkel. Nem hagyott magának egy szabad estét sem, nehogy gondolkodni kezdjen, és rátörjenek újra a kétségek. Szinte mindig éjfél után ért haza, és nehéz tagokkal, holt fáradtan esett be az ágyába, és nem álmodott semmit.
A műtét előtti nap szörnyen lassan telt, és oly sok órából állt az éjszaka, kínszenvedés volt kivárnia a hajnalt.
A repülőgép kilenckor indult és tízre már Párizsban volt.
A klinika épp olyan makulátlan volt, mint a rendelő, biztonságban érezte magát a falai közt.
Nem voltak hideg színek, fémbútorok, minden fából volt és a kárpitok meleg árnyalatokban pompáztak.
Az asszisztensnő hellyel kínálta, és elé tett egy nagy pohár ásványvizet.
- Kérem, igya ezt meg, nemsokára sort kerítünk a vér és vizeletvizsgálatra.
Valery megitta a vizet és türelmesen várakozott. Aztán hirtelen megkordult a gyomra, eszébe jutott, hogy aznap, a műtét miatt, még nem evett semmit. Elviselhető volt az éhség, sőt még jól is érezte magát tőle, a tudata kristállyá tisztult.
- A böjt csodája- gondolta magában-hát igen a tibeti szerzetesek tudnak valamit. Elhatározta, hogy időnként böjtölni fog, mert annyira jól esett neki ez az éterien könnyű állapot, mely egyszerre tisztította mega a testét és a szellemét.
Egy pillanatra becsukta a szemét, és próbált nem gondolni semmire, próbálta az újra és újra rátörő izgalmat a tudata legkülsőbb szféráiba száműzni.
Pár perc után eljutott egy olyan szintre, amit a pszichológia alfa állapotnak nevez. Az asztrálteste szinte teljesen elkülönült a valójától, furcsa lebegésszerű érzetet keltve, akár egy mentális zuhanás.
Az alfautazást, egy kéz érintése szakította félbe.
Mikor kinyitotta a szemét, elsőként a doktort pillantotta meg. Kedvesen mosolygott.
- Hmm. Ön aztán bátor. A műtét előtt a legtöbben lerágják a tíz körmüket, ön pedig, nyugodtan szundikál ebben a kényelmesnek cseppet sem nevezhető fotelban.
- Csak lazítani próbáltam- mondta Valery kábán.
- Nagyon jól tette, az idegesség csak rosszat tesz. Megkérhetem önt, hogy fáradjon velem a laboratóriumban, szükségem lenne, pár csepp vérre- mondta meleg hangon.
- Természetesen.
A vizsgálat gyors volt, az eredmények pedig hibátlanok.
Valeryt egy ápolónő, bekísérte a szobájába, mely patyolat tiszta volt és fölöttébb barátságos.
Az ablakon merészen tűztek be a délelőtti nap éles sugarai.
 Levette a kabátját, beakasztotta a szekrénybe, majd a többi ruhájától is megszabadult, és felvette a halványrózsaszín köntöst, melyet az ágyára készítettek, aztán, odasétált a tükörhöz és belenézett.
Egy finom arcú nőt látott benne. Fehér, kicsit szeplős bőrrel, mandulavágású, zöld szempárral, szépen metszett orral, kicsit duzzadt, érzéki ajakkal. Az arc már nem volt fiatal, de ez csak előnyére szolgált.
A vonásai elmélyültek voltak, minden apró ránc egy emléket szimbolizált, akár a fák erezete.
Aztán a tekintete lefelé siklott, egészen a melléig, finoman megérintette őket, lágyak voltak, akár a friss kalács.
Azonnal elterelte a gondolatait, a volt férjére gondolt, arra a napra, mikor összecsomagolt és elköltözött. Gyakran alkalmazta ezt a módszert. A kisebb csalódásokat és gondokat egy sokkal intenzívebb érzéssel kitörölni az agyából. Az elsöprő fájdalom érzésével.
Önkínzás?  Igen annak is lehet nevezni, de Valery inkább öngyógyításnak titulálta.
Kopogtak. Egy orvos lépett be a szobába.
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Dr Larence vagyok, és én fogom ma önt mély álomba szenderíteni. Na persze nem olyan nagyon mélybe, csak amennyire szükséges, csak annyira, hogy a műtétből, ne érezzen semmit- mosolyogtak a kék szemek.
- Köszönöm a kedvességét, azt hiszem jobb kezekbe nem is kerülhettem volna- nézett rá Valery hálás tekintettel.
- Készen áll hölgyem?- nyújtotta a karját az orvos.
- Igen- karolt bele a nő.
A műtő kissé ridegnek tűnt, de ijesztőnek semmiképp. Valery kutakodó tekintettel nézett körbe. Egy valaki hiányzott még az előadás megkezdéséhez. Dr. Giscard.
- A doktor úr mindjárt itt lesz- nyugtatta meg az asszisztensnő, aki valószínűleg, telepatikus képességgel rendelkezett.
- Köszönöm.
- Kérem, vetkőzzön le, és feküdjön fel a műtőasztalra, előkészítem a műtétre- mondta az asszisztensnő halk, nyugodt hangon.
Valery levette a rózsaszín köntöst, és elhelyezkedett a hideg, kissé kemény ágyon.
- Most betakarom, mert hűvös van itt, nehogy megfázzon.
Becsukta a szemét, és ismét a volt férjére gondolt, a féleleműző gondolat tabletta újra hatott.
Aztán meghallotta Dr. Giscard kellemes baritonját.
- Már ilyen jól állunk?- kérdezte az asszisztensnőtől.
- Igen, pár perc múlva, Dr. Larence visszajön, és akkor elkezdhetjük az altatást.
Valeryt az altatás szótól kirázta a hideg. A doktor ezt rögtön észrevette, és nyugtatólag megsimogatta a nő kezét.
- Nincs mitől tartania, Dr. Larence kitűnő aneszteziológus, és végig ön mellett lesz a műtét alatt. mint ahogy, természetesen, mi is.
Dr. Larence pár perc múlva belépett a műtőbe, látszott rajta, hogy fáradt, de ennek ellenére minden egyes mozdulata, nyugalmat sugárzott.
- Kérem, lazuljon el- mondta, most bekötöm az infúziót, egy apró szúrást fog érezni csupán.
Ezek után nem emlékezett semmire, csak arra, hogy felébred, és szörnyű fájdalmai vannak. A mellkasát pedig szorítja, valamilyen szorosra húzott anyag.  A melleiből csövek állnak ki, melyekből kétes színű folyadék csorog egy plasztik bödönbe.
A szobájában feküdt és a hangszórókból, halk zene szólt.
- Szóval túléltem, és nem a mennyországban vagyok, ott valószínűleg más zene szólna, a triádok dicső szólama. Itt viszont Enya szól, ami nem kevésbé gyönyörű, az angyalok kórusánál- gondolta megkönnyebbülten.
Hirtelen eszébe jutott Dr Giscard, és az érzések. amik először a parkban törtek rá, futás közben. Alig várta, hogy újra viszont lássa, és tesztelje a saját reakcióit. Olyannyira fellelkesítette a gondolat, hogy még a fájdalmairól is megfeledkezett.
Az orvos azonban, csak késő este jött. Nagyon fáradt volt, meleg barna szemei köré sötét karikákat rajzolt a kimerültség.
- Leülhetek ön mellé egy percre?- kérdezte udvariasan.
- Örülnék neki- mosolygott rá Valery, kissé kábán.
Dr Giscard, könnyedén felemelt egy széket, egész közel rakta az ágyhoz, és leült rá. Aztán nagyon finoman, megérinttette a nő karját.
- Remélem nincsenek túl nagy fájdalmai?
- Elviselhetőek- füllentette.
- Ennek örülök.
- Köszönöm, hogy ilyen későn még bejött hozzám.
- Ez természetes, hisz ön a betegem, felelősséggel tartozom önért.
Valery abban a pillanatban, nagyon jól érezte magát, csak úgy sütkérezett a barna szemek melegében.
- A ma éjszaka lesz a legnehezebb, holnap reggelre, már jobban lesz.
- Mi okozza ezt az izomláz szerű fájdalmat?
- Az izom tágulása, mivel az implantátumot, közvetlenül a mellizom alá helyeztem be.
- Értem.
- Lassan fel kell kelnie, és járkálnia egy kicsit, igaz hogy megkapta a trombózis elleni injekciót, de nem árt az elővigyázatosság. Rögtön beküldöm a nővért, majd ő segít - állt fel a székről az orvos-később még visszanézek, addig is gyógyulgasson- mosolygott kedvesen.
Az ápolónő pillanatok múlva már az ágya mellett állt. Valery megpróbált felülni.
A fájdalom eget verő intenzitással hasított bele mindkét mellébe. Azonnal visszafeküdt.
- Engedje meg, hogy segítsek- szólt kedvesen a nővér- és gyengéden a háta alá nyúlt, és segített megemelni a felsőtestét.
Valery összeszorította a fogait, de még így is kicsúszott egy halk nyögés.
- Kérem, ne álljon fel hirtelen, maradjon egy kicsit ülve, nehogy elájuljon. Nincs hányingere?
- Az nincs, de a melleim szörnyen fájnak.
- Sajnos, ez természetes egy ilyen műtét után- mondta részvéttel a hangjában az ápolónő- kérem, próbáljon meg lassan felállni.
Valery összeszedte minden lelkierejét, és felállt. A füle hirtelen zúgni kezdett, a fejében beindult a körhinta, és a szoba berendezési tárgyai pörgő táncba kezdtek.
- Kérem, üljön vissza- hallatszott egy hang, valahonnan az éterből.
Mikor magához tért, a nővér mellette ült az ágyon, és az arcát törülgette egy nedves törülközővel.
- Nemsokára jobban lesz- mondta- bekötöttem egy infúziót, ami valamivel több fájdalomcsillapítót tartalmaz.
- Köszönöm- suttogta Valery.
Másnapra sokkal jobban lett, megdöbbentő javuláson ment keresztül.
 - Tegnap este még fel sem tudtam állni, ma pedig, már segítség nélkül öltöztem fel- mondta.
-  A természet csodája- mosolygott az orvos.
Valery visszamosolygott, és fel akarta emelni az utazótáskáját az ágyról. Dr. Giscard elé ugrott, és gyorsan felkapta a táskát.
-  Ezt, magának most tilos- mondta, szigorúságot színlelve- egy kilónál nem emelhet többet.
- Köszönöm, és minden mást is köszönök- nézett hálásan az orvosra. Ön, kedves doktor úr, visszaadta az önbizalmat.
- Téved, ha ezt hiszi, az önbizalmát, csak is, saját magának köszönheti- nézett a nőre biztatóan, és a karját nyújtotta neki.

Angeli Marina

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.